Egy hazai egészségügyi intézménynek és egy segélyszervezetnek nyújt 40 millió forint összértékű pénzadományt a Szentkirályi Magyarország és a PepsiCo. A jelentős felajánlással a járvány kitörése óta nélkülözhetetlen munkát végző Országos Mentőszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet működését segíti a két vállalat.
A szakértők szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma zajlik hazánkban, a közelmúltban kifejlesztett vakcinának köszönhetően pedig már megkezdődött a lakosság beoltása. Az egészségügyi intézmények és segítő szervezetek megfeszített munkájára továbbra is kiemelten szükség van a megfelelő védekezéshez. Ennek biztosítása érdekében a Szentkirályi Magyarország és a világ egyik legjelentősebb élelmiszeripari vállalata, a PepsiCo két, frontvonalban tevékenykedő szervezet támogatásáról döntött. A két nagyvállalat összesen 40 millió forinttal segíti az intézményeket.
„A járvány kitörése óta azon dolgozunk, hogy minden lehetséges módon segítsük a frontvonalban dolgozókat. Az elmúlt közel egy évben több mint 76 ezer palack ásványvízadománnyal támogattunk kórházakat és szociális intézményeket. Összefogásunk következő lépéseként pedig két olyan szervezetet segítünk a PepsiCo-val közösen, amelyek mindent megtesznek a magyar emberek egészségéért. Reményeink szerint az adomány új lendületet biztosít a támogatott intézményeknek, hogy továbbra is folytatni tudják az emberfeletti küzdelmet a járvány ellen” – tette hozzá Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke.
Az egyenként 20 millió forint értékű adományt a Szentkirályi Magyarország juttatja el azoknak a kiválasztott szervezeteknek, amelyek a koronavírus-járvány első hulláma óta jelentős szerepet játszanak a védekezésben. Az Országos Mentőszolgálat esetében, amelynek munkatársai a napi feladataik mellett a koronavírus-tesztek lebonyolításában is jelentős szerepet vállalnak, az életmentéshez nélkülözhetetlen defibrillátor konfigurációkban és ehhez kapcsolódó kiegészítőkben ölt testet az adományként kapott összeg. A másik támogatott, az Ökumenikus Segélyszervezet a járványhelyzetben sem engedi el a nélkülöző és bajbajutott embertársaink kezét: az adományból krízishelyzetbe került családok százait támogatják élelmiszer és higiénés csomagokkal, átmeneti otthonokban élő családok – a pandémia miatt jelentősen megnövekedett – ellátási költségeihez járulnak hozzá, valamint több központjukat szerelik fel az online kapcsolattartáshoz szükséges informatikai eszközökkel.
„Világvállalatként több mint 200 országban vagyunk jelen, és a legtöbbjüket nem kerülte el a koronavírus. A járvány megjelenése óta célunk, hogy minél több térséget támogassunk pénz- vagy élelmiszer adománnyal. Boldogan álltunk a Szentkirályi Magyarország kezdeményezése mellé, mert közös adományunkkal azokat a szervezeteket segítjük, amelyek közel egy éve megállás nélkül dolgoznak embertársaink védelméért” – mondta el Keszeg Attila, a PepsiCo ügyvezető igazgatója.
Céginformáció
Szentkirályi Magyarország
A Szentkirályi Magyarországot 2019-ben hozta létre a Mattoni 1873 Csoportot (korábban KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz alapítója, Balogh Levente, miután a Mattoni 1873 Csoport 2018-ban felvásárolta a Pepsi termékek magyarországi gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. üzleti tevékenységét. A felvásárlást követően a tulajdonosok a Szentkirályi Magyarország vállalati márka alatt integrálták a korábbi Szentkirályi és magyar Pepsi operációkat, létrehozva ezzel Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalatcsoportját.
A Szentkirályi Magyarország hazánk egyik meghatározó, családi kézben lévő élelmiszeripari vállalkozása. A hozzá tartozó Szentkirályi, Emese, Theodora Kékkúti és Theodora Kereki, valamint a forgalmazott Magnesia, S. Pellegrino, Acqua Panna, Perrier, Pepsi, Schweppes, Mirinda, Gatorade, Lays és Cheetos márkákon, továbbá az általa palackozott és forgalmazott Nestlé Aquarelen keresztül a cég egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, szénsavas üdítőitalok és snackek piacán.
A PepsiCo
A PepsiCo termékek okozta örömöt naponta több mint egymilliárdszor élik át a fogyasztók a világ több mint 200 országában és térségében. A PepsiCo 2020-ban több mint 70 milliárd dolláros nettó árbevételt generált, köszönhetően kiegészítő élelmiszer- és italportfóliójának, amely tartalmazza többek között Frito-Lay, Gatorade, Pepsi-Cola, Quaker és Tropicana és SodaStream márkákat. A PepsiCo termékportfoliója széles választékot kínál ízletes ételekből és italokból, amely 23 márkát foglal magában; ezek több mint 1 milliárd dolláros becsült éves forgalmat jelentenek a vállalat számára.
Célunk, hogy a PepsiCo globális vezető szerepet töltsön be a készétel és üdítőitalok kategóriákban. Ebben nyújt iránymutatást a ’Winning by Purpose’ elvünk, ami azt a törekvést tükrözi, hogy a piaci versenyt fenntartható módon nyerjük meg, és ezt a célt az üzlet minden területébe beépítsük. További információk a www.pepsico.com oldalon olvashatók.