Szentkirályfi címmel mutatja be legújabb gyermekdarabját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház kedden 15 órakor a nagyszínházban. Nem véletlen a zenés mesejáték címe, hiszen a cselekményt nagyban inspirálta Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapítójának életútja – kinek nevét a főhős viseli – és szakmai sikerei. A mű amellett, hogy varázslatos élményt nyújt gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, tanít is: a sikeres élet felépítésére és a világ ivóvízkincsének védelmére. A Szentkirályfi című darabról hétfőn tartottak sajtótájékoztatót.

Vízföldén apadni kezd a királyi forrás. A királyfi, Levente és barátja, Luna elhatározzák, hogy megmentik a szomjazó népet, és egy álomképet követve a Vízangyalok birodalmában találják magukat, akik komoly feltételekhez kötik a víz megosztását az emberekkel. A küldetés hamar egyértelművé válik: Leventének édesapja nyomdokaiba kell lépnie, megmenteni és óvni az éltető vizet. Éveken keresztül minden kiválóan folyik a maga medrében, Levente és az ízletes forrásvíz története sikert sikerre halmoz, mígnem egyszer csak felüti fejét egy újabb, hatalmas horderejű nehézség. A tét nagyobb, mint valaha, de itt már egy komolyabb, az egész népet érintő összefogásra van szükség, hogy a világ egy élhető, fenntartható élettér maradjon – ez a éti Nemzeti Színház Szentkirályfi című gyermekdarabjának alaptörténete.

A zenés mesejáték keletkezésének körülményeiről és a bemutatóval kapcsolatban hétfőn tartott sajtótájékoztatót Cseke Péter igazgató, a produkció rendezője, Tóth Kata és Varga-Huszti Máté, a darab írói, Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapítója és Gecsei Ádám, a darab alapjául szolgáló, azonos című könyv társszerzője. Cseke Péter kiemelte, hogy Balogh Levente életútja, annak története olyan kiemelkedő, hogy színpadra kívánkozik. Az erről szóló, szintén Szentkirályfi című mesekönyvet alapul véve írta meg a gyermekdarabot Tóth Kata dramaturg és Varga-Huszti Máté színművész, aki a zenét és a dalszövegeket is szerezte. A darab írása egy évvel ezelőtt kezdődött, és májusban már bepróbálták a darabot a feszített tempójú évadkezdés miatt.

Cseke Péter hangsúlyozta, hogy a darab számos fontos területre hívja fel a figyelmet, így nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek számára is értékes mondanivalóval bír. A direktor szerint fontos felhívni a figyelmet a Föld édesvízkészletének védelmére, és arra, hogy ezt a készletet a növekvő népességszámmal kiemelten kell óvnia az emberiségnek. Az előadás három pilléren áll – fejtette ki Cseke Péter. Az első az edukáció, a másik a víz szentsége, a harmadik pedig a szórakozás. A fiatalok azt is megtanulhatják az előadásból, hogy sokszor merülnek fel nehézségek, de azoktól nem megijedni kell, hanem legyőzni azokat.

Cseke Péter a szereposztásról elmondta, hogy a fiatal szereplők – akik Levente ifjúkorát jelenítik meg – a színház tanodája, a Nemzeti Dobogó növendékei, a felnőtteket pedig természetesen a teátrum kiváló művészei alakítják.

A produkció létrejöttében kiemelten fontos szerepet töltött be Szegvári Júlia színművész, aki nemcsak a darab egyik meghatározó karakterét játssza, hanem koreográfusként sok kreativitással, továbbá zenei és rendezői ötletek sorával segítette a próbafolyamatot, sőt az előadás látványvilágát fokozó, LED-falakra készült kisvideók is az ő koncepciója alapján készültek.

Tóth Kata elmondta, hogy a darab fő üzenete a víz tisztelete, ami elegendő gondolati mag az edukációhoz. Emellett egy gyermekbarátságot és egy felnövéstörténetet mutat be a Szentkirályfi

Varga-Huszti Máté arról beszélt, hogy szerencsésen hatott a darab dinamikájára az, hogy Tóth Kata mellett írta a mesejátékot, és a zenét is ő szerezte. Ahogyan az is jót tett neki, hogy Cseke Péter szabad kezet adott nekik a munkában.

Balogh Levente a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy immár az edukáció a legfontosabb célja, és kiemelten a fiatal korosztályhoz szeretné eljuttatni az üzenetét. Tavaly mintegy 20 ezer fiatalnak tartott előadásokat. Mostani üzenete pedig a víz fontosságára irányul, és mivel gyermekdarabról van szó, a legifjabbakhoz is eljut az, hogy vigyázni kell a folyékony kincsre. A Szentkirályi alapítója méltatta a darabot, ami valós környezeti problémára reflektálva, a színház formanyelvén, művészien tárja a nézők elé a mondanivalót.

Gecsei Ádám, a színpadi mű alapjául szolgáló mesekönyv társszerzője visszaemlékezett a könyv születésének körülményeire.

A felnőtt szerepekben Körtvélyessy Zsolt, Lakatos Máté, Pál Attila, Kovács Panka, Csombor Teréz, Danyi Judit, Magyar Éva és Szegvári Júlia láthatók, míg a főbb gyermekszerepeket Varga Csanád/Kaszanitzky Gergő és Józsa Csilla/Szöllősi Adrienn játsszák.

A Szentkirályfi premierje kedden 15 órakor lesz a nagyszínházban.