A nyári hőségben különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel biztosítása gyermekeink számára, hiszen szervezetük gyorsabban veszíthet vizet, esetükben pedig az enyhe kiszáradás is komoly egészségügyi kockázattal járhat. A mennyiség mellett az is fontos, hogy ne cukrozott italokat, hanem vizet igyanak. De minden szülő tudja, milyen nehéz rávenni a kicsiket erre. A hidratáció fontosságát hangsúlyozó Szentkirályi Cseppség ásványvíz összegyűjtött öt olyan módszert, amelyekkel a kicsiket és nagyokat egyaránt könnyedén rávehetjük az elegendő vízfogyasztásra.
Szervezetünk megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen az elegendő folyadékbevitel, hiszen valamennyi sejtünk alkotóeleme és közvetlen szerepe van többek között a vérnyomás- és a testhőszabályozásban, valamint az emésztésben és a salakanyag kiválasztási folyamatokban. Már az enyhe kiszáradás is komoly rosszulléthez, hangulatváltozáshoz, koncentrációs zavarhoz vezethet, hosszabb távon pedig olyan panaszok jelentkezhetnek, mint a vesekő, székrekedés, továbbá szív- és érrendszeri betegedések.

A gyermekek testének víztartalma jelentősen magasabb, mint a felnőtteké. A hidratáció számukra ráadásul nem csupán az elveszített víz pótlására, de a növekedésük miatti vízigény kielégítésére is szolgál. Tehát rendkívül fontos, hogy a kánikulában elegendő folyadékot igyanak, hiszen könnyebben kiszáradhatnak. A hidratációval egyidejűleg érdemes arra is ügyelni, hogy mellőzzük a felesleges kalóriabevitelt és megelőzzük az elhízást vagy a fogszuvasodást, így kerüljük a cukrozott italokat.

Ismerjük fel a dehidratáció korai jeleit és kínáljunk vizet a gyermekeknek, ha ezeket a tüneteket észleljük:
• Száraz ajkak és nyelv
• Kevésbé gyakori vagy sötétebb színű vizelet
• Fáradtság, levertség, nyugtalanság
• Szédülés, fejfájás
• Könnyek nélküli sírás
• Szaporább légzés
• Hideg végtagok

Amennyiben a gyermek elájul, elutasítja a folyadékot vagy képtelen inni, a kiszáradást otthoni körülmények között nem lehet visszafordítani, azonnali kórházi ellátást igényel.

A megfelelő folyadékbevitel biztosítása

A gyermekek folyadékigénye életkoruk, testsúlyuk és aktivitási szintjük függvényében változik. Általánosságban elmondható, hogy egy kisgyermeknek napi 1-1,5 liter folyadékra van szüksége – ez a mennyiség a nyári forróságban és aktív időtöltéskor növekedhet. Amellett, hogy a nassolnivalók tekintetében előnyben részesítjük az olyan magas víztartalmú gyümölcsöket és zöldségeket, mint a görögdinnye, uborka és narancs, gondoskodnunk kell arról is, hogy gyermekünk elegendő vizet igyon. Törekedjünk arra, hogy a szomjúság- és az éhségérzet az élet korai szakaszától elkülönüljön egymástól: a kicsik ismerjék meg a víz természetes ízét és magától értetődőnek vegyék, hogy azzal oltjuk a szomjunkat. Ezzel elejét vehetjük a későbbiekben is a felesleges kalóriabevitelnek, a cukrozott üdítők túlzott fogyasztásának.

1. Kínáljuk gyakran
A gyermekek figyelmét számtalan dolog elterelheti, így nem is tudatosul bennük, hogy szomjasak. A játékot sem szívesen szakítják meg csak azért, hogy igyanak. Járjunk egy lépéssel előttük, és kínáljuk őket gyakran, akár fél óránként friss vízzel.

2. Mutassunk példát
Arra, hogy gyermekeinket valamilyen egészséges szokásra ösztönözzük, gyakran a legegyszerűbb út a példamutatás. Igyunk rendszeresen vizet a jelenlétükben – ilyenkor kínáljuk őket is – és mondjuk el, miért fontos a hidratáltság.

3. Tegyük játékká a vízivást
A gyerekek imádnak játszani, így miért ne tennénk a vízivást is játékossá? Például készíthetünk egy színes jutalomtáblát, ahol bejelöljük, hogy a nap folyamán hány alkalommal mennyi vizet kell meginni, és minden „teljesített” pohár víz után matrica jár. Ezzel számon is tarthatjuk pontosan gyermekünk vízfogyasztását.

4. Emlékeztető applikáció
Az idősebb gyermekek számára a technika és a játék kombinációjával is biztosíthatjuk a megfelelő folyadékbevitelt. Az okostelefonokra, tabletekre már több olyan alkalmazás is letölthető, amelyek emlékeztetőt küldenek, hogy itt az ideje vizet inni. Többségük ráadásul összeköti ezt egy virtuális növény vagy kis kedvenc nevelésével, amely plusz motivációt nyújt.

5. Ergonomikus, játékos palack használata
Egy saját palack használata szintén növelheti a vízivási kedvet. Válasszunk olyat, amelyből egyedül is könnyedén tudnak inni – a kisebbek esetén természetesen felügyelet mellett – mivel az önállósági törekvéseik támogatásával még nagyobb kedvvel fogják használni. Erre kiváló alternatíva a Szentkirályi Cseppség szénsavmentes természetes ásványvíz, amelynek cseppmentes sportkupakja megakadályozza, hogy a gyermekek kilötyköljék vagy magukra öntsék a palack tartalmát, ergonomikus kialakításának köszönhetően pedig remekül illeszkedik az apró kezekbe.

XXX

Szentkirályi Magyarország

A Szentkirályi Magyarországot 2019-ben hozta létre a Mattoni 1873 Csoportot (korábban KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz alapítója, Balogh Levente, miután a Mattoni 1873 Csoport 2018-ban felvásárolta a Pepsi termékek magyarországi gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. üzleti tevékenységét. A felvásárlást követően a tulajdonosok a Szentkirályi Magyarország vállalati márka alatt integrálták a korábbi Szentkirályi és magyar Pepsi operációkat, létrehozva ezzel Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalatcsoportját.

A Szentkirályi Magyarország hazánk egyik meghatározó, családi kézben lévő élelmiszeripari vállalkozása. A hozzá tartozó Szentkirályi, Emese, Theodora Kékkúti és Theodora Kereki, valamint a forgalmazott Magnesia, S. Pellegrino, Acqua Panna, Pepsi, Schweppes, Mirinda, 7UP, Mountain Dew, Gatorade, Guarana No Sleep, Lays, Doritos és Cheetos márkákon, továbbá az általa palackozott és forgalmazott Nestlé Aquarelen keresztül a cég egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, szénsavas üdítőitalok és snackek piacán.