Valós veszélyt jelent-e az ásványvizekben kimutatott ösztrogén

Értékelés:
(0 szavazat)

Szerző: Bikfalvi Istvánné dr.
A Frankfurti Goethe Egyetem (Goethe University of Frankfurt) kutatói tanulmányt jelentettek meg az Environmental Science and Pollution Research című folyóirat márciusi számában, amelyben arról számolnak be, hogy 20 megvizsgált német palackozott ásványvízből 12-ben ösztrogén jellegű vegyületeket mutattak ki.

Az ösztrogén jellegű vegyületek – különböző mennyiségben – jelen voltak a PET palackban és az üvegpalackban forgalmazott vizekben is. A feltételezések szerint ezek az anyagok a palack anyagából oldódtak az ásványvízbe, a PET-ből (polietilén-tereftalát) nagyobb mennyiségben, mint az üvegből.

Az ösztrogén jellegű vegyületek az úgynevezett „környezeti hormonok” közé tartoznak, és utánozzák, vagy semlegesítik a szervezet által előállított hormonok hatását. A biológusok jelenleg még nem ismerik az ösztrogén jellegű vegyületeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Egerekkel végeztek ugyan már kísérleteket, de az eredmények még nem szignifikánsak, emberekre való hatását pedig, még nem vizsgálták.
Környezeti hormonok – ahogyan azt elnevezésük is mutatja – kisebb–nagyobb mennyiségben mindenütt előfordulnak környezetünkben. A tudósoknak még nem sikerült egyértelműen igazolniuk, hogy ezek károsak lennének egészségünkre. Az analitika fejlődésével párhuzamosan egyre kisebb mennyiségben tudnak mérni vegyületeket, újabb és újabb anyagokról mutatják ki, hogy természetes módon jelen vannak a minket körül vevő világban. Az, hogy ezeket a vegyületeket azonosítják élelmiszereinkben, levegőben, vízben, állatokban, növényekben, stb., még nem jelenti azt, hogy ezek károsak szervezetünk számára, még akkor sem, ha kimutatják róluk, hogy rákkeltők, rendellenességet okoznak, stb. Részint azért nem, mert eddig is előfordultak a környezetünkben, még sem okoztak gondot, részint pedig azért, mert nem mindegy, hogy milyen mennyiségben vannak jelen. Nagyon sok vegyület hatása a koncentrációjától függ: adott mennyiségben gyógyszer, ennek többszöröse – vagy akár hiánya – azonban már méreg is lehet. Például az egyik legismertebb méreg, az arzén számos gyógyszer összetevője! Az ösztrogénre is szüksége van a női szervezetnek, a terhesség első három hónapjában a túl alacsony ösztrogén szint koraszülést okozhat. Nem lehet tehát egyértelműen kimondani, hogy egy adott vegyület káros.

A palackozott ásványvizekben néhány, 3 – 75 nanogramm/liter mennyiségben mutatták ki az ösztrogén jellegű vegyületeket. Egy nanogramm a gramm ezredrészének, a milligrammnak a milliomod része! Az Európai Unió 2002/72/EK direktívája szerint a csomagoló anyagokból összesen kioldódható anyagok mennyisége (migráció) 60 mg. A mért ösztrogén jellegű vegyületek mennyisége tehát a megengedett kioldódásnak kb. egy milliomod része! Ez jelent olyan nagy veszélyt?

A PET palackot kedvező tulajdonságai miatt évtizedek óta egyre nagyobb mértékben használják folyékony élelmiszerek csomagolására. Mielőtt egy anyagot engedélyeznek élelmiszerek csomagolására, toxikológiai és egyéb ellenőrző vizsgálatokkal meghatározzák, alkalmas-e az adott élelmiszer csomagolására. Nagyon szigorú szabályok határozzák meg az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokra vonatkozó követelményeket, ilyen a migrációt meghatározó direktíva is. A PET palackra vonatkozóan számos nemzeti élelmiszerbiztonsági hatóság, valamint az International Life Science Institute is megállapította, hogy ez az anyag nem jelent veszélyt az emberi egészsége, alkalmas vizek palackozására, és számos más élelmiszer csomagolására. Amennyiben új kutatási eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy bármelyik eddig használt csomagoló anyag káros az emberi egészségre, az egészségügyi hatóságok azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket, visszavonják a felhasználásra vonatkozó engedélyt. De a jelen eset nem tartozik ebbe a kategóriába.  

Nagyon nagy a felelőssége a kutatóknak, amikor új kutatási, vizsgálati eredményt hoznak nyilvánosságra, különösen, ha azok az emberi egészségre vonatkoznak. Az átlagember nem ismeri ezen eredmények létrejöttének körülményeit, nem tudja megítélni jelentőségét, ezért nagy felelőtlenségnek, a fogyasztó megtévesztésének, megzavarásának tartjuk az ilyen eredmények publikálását. Nem a fogyasztókra, a szakemberekre tartozik az ilyen, és ehhez hasonló tények értékelése, és a szükséges intézkedések megtétele.

A palackozott vizeket előállító ipar folyamatosan ellenőrzi termékeit, a csomagolásra használt anyagokat, gondoskodik fogyasztói biztonságáról. Korszerű technológiával, szigorú minőségbiztosítási rendszerek alkalmazásával, rendszeres kémiai és mikrobiológiai vizsgálatokkal biztosítja termékei kifogástalan minőségét. Minden fogyasztó megbízhat a palackozott természetes ásványvizek minőségében, biztonságosságában.