Az ásványvízben előforduló antimonról

Értékelés:
(0 szavazat)

Szerző: Bikfalvi istvánné dr. 

A sajtóban a közelmúltban többször is szerepelt a hír, hogy a Heidelbergi egyetem kutatói közzétették egy vizsgálatsorozat eredményét, amely szerint több PET palackba csomagolt ásványvízben antimon nyomokat mutattak ki. Az antimon természetes módon több helyen előfordul a természetben – pl. a talajban, a kőzetekben – így az ásványvizekben is megtalálható, de a PET palackból is kioldódhat.

Az ásványvízben esetlegesen előforduló nyomnyi mennyiségű antimon-tartalom – a mért koncentrációban – nem jelent veszélyt a fogyasztó számára. A sajtóban a közelmúltban többször is szerepelt a hír, hogy a Heidelbergi egyetem kutatói – 2005 első felében – közzétették egy vizsgálatsorozat eredményét, amely szerint több PET palackba csomagolt ásványvízben antimon nyomokat mutattak ki, amely azért káros, mert az antimon bizonyos koncentráció felett rákkeltő hatású. Az antimon természetes módon több helyen előfordul a természetben – pl. a talajban, a kőzetekben – így az ásványvizekben is megtalálható, de a PET palackból is kioldódhat. A kutatók megmérték néhány ásványvíz antimon tartalmat palackozás előtt, majd néhány hónapos PET palackban történt tárolás után, és azt tapasztalták, hogy az antimontartalom jelentősen megnövekedett. Itt kell azonban nyomatékosan hangsúlyozni, hogy maguk a kutatók jelentették ki, hogy még ez a megnövekedett antimon koncentráció is nagyságrendekkel kevesebb, mint a természetes ásványvizekben megengedett maximális antimon határérték.
Az antimon (vegyjele: Sb) nehézfém, amelyet kis koncentrációban katalizátorként használnak a PET (polietilén-tereftalát) előállításához. Az antimon felhasználásának következményeként előfordulhat, hogy a PET palackokba csomagolt víz minőségmegőrzési ideje alatt ionvándorlás eredményeként rendkívül kis (mikrogrammnyi) mennyiségű antimon kerül a csomagolóanyagból a vízbe. Ez a nyomnyi mennyiség azonban – tekintettel arra, hogy jóval az antimonra megállapított nemzetközi és nemzeti rendeletekben foglalt határérték alatt van – nem jelent veszélyt a fogyasztók egészségére. 

Az antimon a földkéregben természetes módon megtalálható kémiai elem. Kémiai szempontból az arzénhoz áll közel. Fő sója a sztibium, ami az antimon szulfurja, vagy Sb2S3.

Manapság a PET palackok 90%-a antimon felhasználásával készül, mivel ez a fém a leghasznosabb katalizátor a PET előállítása során. A germániumról ismert, hogy az antimon helyett egy alternatív katalizátor lehet, azonban természetes előfordulása igen csekély mértékű ahhoz, hogy lehetővé tegye a rendszeres alkalmazását. Más egyéb, elsősorban titánra és alumíniumra épülő megoldások még fejlesztési stádiumban vannak. A legfőbb nehézséget a PET-előállítási folyamatok teljesítménykorlátai, valamint az anyag jelentős besárgulását eredményező mellékhatások jelentik. Ezen kívül, természetesen az ár is egy jelentős akadály. 
Az antimon nem mérgező hatású, amennyiben mennyisége egy bizonyos szint alatt van: a tolerálható napi bevitel 6 µg test-súly kg-onként. Egy bizonyos mennyiség felett az antimon káros hatással lehet az egészségre. Akut intoxikáció (nagy dózisok miatti rövid távú mérgezés) 1 gramm antimon bevitelét követően következhet be; ezt bélrendszerrel kapcsolatos tünetcsoport jellemzi.

A krónikus intoxikáció (hosszú távú mérgezés ismételt bevitelek miatt) hematológiai rendellenességekhez vezet. Az antimon bélrendszeren és a veséken keresztül történő eltávolítása a szervezetből lassú folyamat.

Annak igazolására, hogy anyag kedvező, vagy káros hatása az adagolt mennyiségtől függ, említjük meg, hogy antimonvegyületeket régóta alkalmaznak a gyógyászatban is, pl. két antimontartalmú gyógyszert is használnak a sejten belüli élősködők előidézte fertőzés kezelésére.

Az ásványvizek antimontartalmával kapcsolatban nézzünk néhány számadatot, amelyet 2005-ben publikált (Bundesamt für Gesundheit/Office fédéral de la santé publique, Bulletin 77/05, 31. October 2005.) a Svájci Szövetségi Közegészségügyi Intézet (Swiss Federal Office of Public Health): 
- A PET palackba csomagolt vizekben mért antimon mennyisége átlagosan 0,43 µg/l, a legmagasabb érték 1,2 µg/l volt.
- A WHO (World Health Organization) szerint a megengedett napi antimon bevitel egy 60 kg testsúlyú felnőtt ember számára 360 µg.
- Egy szélsőségesen nagy mennyiségű – napi 3 liter 1,2 µg/l antimon tartalmú – ásványvíz-fogyasztás esetén a megengedett napi bevitelnek mindössze 1 %-a jut az ember szervezetébe,

 - A svájci adatokon kívül: az ivóvízre (98/33/EK) és a természetes ásványvízre (2003/40/EK) vonatkozó EU irányelvek, valamint az utóbbi irányelvet honosító hazai 65/2004. (IV. 27.) FVM-ESZCSM-GKM rendelet szerint az ezekben a vizekben maximálisan megengedett antimon mennyisége (felső határérték) 5 µg/l. 
Mindezekből az adatokból látható, hogy a PET palackban forgalmazott ásványvízben esetlegesen előforduló nyomnyi mennyiségű antimontartalom nem jelent veszélyt a fogyasztó számára. Természetesen ügyelni kell arra az élelmiszerek előállításánál, hogy a lehetőségekhez képest minél kevesebb szennyező komponens, potenciálisan káros összetevő kerüljön a termékekbe, de rendkívül károsnak tartjuk a Heidelbergi egyetem kutatóiéhoz hasonló tanulmányok megállapításainak kritika nélküli közzétételét. A fogyasztókra könnyebb ugyanis ráijeszteni, mint elmagyarázni nekik a valódi helyzetet.