A Víz Világnapja – Gondoskodjunk együtt vizeinkről!

Értékelés:
(1 szavazat)

Közel 200 diák ünnepelte az immár hagyománnyá vált Víz Világnapja rendezvényt Kékkúton, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében.

A gyerekek játékos vetélkedők formájában ismerhették meg a vízről való gondoskodás fontosságát a Kékkúti Ásványvíz Zrt. ünnepségén. A Víz Világnapján tett vállalásaikat óriásplakátra írva hagyták hátra az eljövő generációk számára. SAJTÓKÖZLEMÉNY Kékkút, 2014. március 21. 

A Víz Világnapja egy nemzetközi rendezvény, amely az ENSZ gondozásában minden évben március 22-én kerül megrendezésre, hogy felhívja a figyelmet a tiszta ivóvíz fontosságára. Az idei évben a Nestlé Waters már 30 országban ünnepli a Víz Világnapját, összesen kb. 15 000 diák részvételével. A Kékkúti Ásványvíz Zrt. kiemelt feladatának tartja, hogy a felnövekvő generációk a pedagógusok segítségével tanuljanak a vizeinkről való gondoskodás és az egészséges folyadékbevitel fontosságáról.

 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, az ásványvíz-palackozó füvesített udvarán egymást érték a versenyek, rendezvények. Kékkúton mintegy 200 környékbeli diák vett részt a Víz Világnapja keretein belül megrendezett interaktív WET-program (Water Education for Teachers) játékaiban, amely hazánkban az „Egy cseppnyi tudás a vízről” elnevezést kapta. Az interaktív program 2013-ban újra megszerezte az akkreditációt így tovább folytatódhat a pedagógusok továbbképzési programja is. A vízről szóló komplex oktatási programtól azt remélik a létrehozói, hogy a résztvevő gyerekek felnőttként tudatos vízhasználókká válnak. A diákok játékos vetélkedőkön ismerkedtek a víz fontosságával, így például földtörténeti időskálát készítettek, hogy megismerjék  a víz születését. Játékkocka segítségével követték a víz mozgását a annak körforgásán belül. Egy nagyméretű papírlapon körberajzolták a testüket, és bizonyos százalékát kiszínezték, hogy jól látszódjék, mennyi víz található az emberi szervezetben. A gyermekek kiszámolták a Földön rendelkezésünkre álló édesvíz- és ivóvízkészleteket, hogy kiderüljön: készleteink korlátozottak, és ezért védelemre szorulnak. A diákok végül összegyűjtötték saját, vízzel kapcsolatos üzeneteiket, amelyek hasznosak lehetnek a jövő generációi számára. A kisdiákok a vízzel kapcsolatos vállalásaikat a cseppekkel jelölt üzenetbuborékokba tudták beírni így figyelmeztetve társaikat a víz védelmének fontosságára. A kisdiákok vállalták, hogy a Víz Világnapján tett fogadalmaik betartásáról rendszeres időközönként tájékoztatást adnak majd a tanáraik segítségével.

 

A Kékkúti Ásványvíz Zrt. 5 éve vesz részt az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) Happy-hét programjában, egy országosan meghirdetett egészséghéten, amelyen az iskolák egyéni foglalkozásokkal és előadásokkal hívják fel a tanulók figyelmét a vízfogyasztás fontosságára.

A Kékkúti Ásványvíz Zrt. idén három iskolát is támogat a Happy-hét program keretében, összesen több mint 2000 liter Nestlé Aquarel ásványvízzel. A szerencsés diákok az ajkai Borsos Miklós Általános Iskola, a balatonfüredi Református Általános Iskola és a sümegi Ramassetter Vince Testnevelés Tagozatos Általános Iskola növendékei.

 

A Víz Világnapja alkalmából gondolkozzunk el egy kicsit mindannyian, hogy egyénileg ki mit tud tenni vizeink megóvása érdekében. Például olyan apró dolgokkal , mint , hogy fogmosáshoz mindig elzárja a csapot és fogmosó poharat használ.

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2014. július 08., kedd 16:20